A National Geographic beszámolója szerint egy nagy nemzetközi kutatócsoport modellszámításokat végzett arról, hogy miként alakul majd a jövőben a műanyagszennyezés kérdése.
A természetben felhalmozódó műanyag mennyiségének további szaporodása ellen az egyedüli célravezető megoldást az jelenti, ha globálisan és összehangoltan csökkentjük a műanyagfogyasztást, növeljük a többször felhasználható műanyagok arányát, a szemét begyűjtését és újrahasznosítását, biztonságosabbá tesszük a szemétlerakókat, és újításokkal segítjük a műanyagok értékláncának rendszerét.
A tanulmány igencsak elgondolkodtató következtetéseket vont le:
A jelenlegi tudásunk javát felhasználva tehát 78 százalékos csökkenést érhetnénk el 2040-re, ehhez azonban azonnal cselekedni kellene, amihez üzleti, kormányzati és lakossági döntésekre, tettekre egyaránt szükség van.
Mindannyian levonhatjuk a következtetést a cikk alapján. A személyes döntéseinkkel igenis tehetünk azért, hogy legyen még esélye a változásnak. Közösen kis lépésekkel is sokat tehetünk. Ha törekszünk csökkenteni a háztartásunkba bekerülő környezetet terhelő csomagolást, azzal nagymértékben megakadályozzuk a káros hulladék keletkezését.
Vásárolj saját tárolódban, csomagolásmentesen!
A teljes cikk itt olvasható….